Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Overdose Budapesten

2009.04.20

Overdose a magyar idomításban álló csodaló megnyerte 13. versenyét, vagyis továbbra is veretlen (azért 13, mert én Párizst is beleszámolom, lásd korábbi őszi cikkemet).
Azért el kell gondolkodnunk azon is, hogy mindezen csodálatos hangulat ellenére megérdemeljük-e Overdose-t? Az az  "újközönség" aki elállja a közlekedési útvonalakat és leül a lépcsőre, mikor tudhatná, hogy nem Forma1-re vagy focimeccsre jött, ahol a nyitáskor  leül a fenekére  és ott végig bámulhat. Sajnos sokan nem vették figyelembe és akadályozták mozgásában azokat, akik fogadni szerettek volna, vagy lemenni a jártatóhoz szemügyre venni a lovakat s ezért félóránként elhagyják ülőhelyüket 5-10 percre (s hiába foglalják le egy vizesflakonnal, arra fittyet hánynak mások). Vagy az a törzsközönség, amelynek a magja akkor is megvédi a hasonszőrű fajtáját és brancsát, ha az olyan weboldalt reklámoz, amely mögött állók egy ismerősömnek hétszámjegyű összeget nem kívánnak visszafizetni. Ahol mindig a Tízeknek vagy kb. 8-10 embernek lehet csak igaza bármilyen szakmai kérdésben, még akkor is, ha egy  kívűlálló jobban ítéli meg egy ló derbibeli képességét egy 11-szeres sampionzsokéval szemben. Ahol mindig csak a Tüdő Csávó fazonok javára tévednek az internetes tippjátékokban. Ahol egy ál-összefogás kamuszervezet hónapokig szédítheti az embereket a lóverseny megmentése érdekében. Vagy az a vezetőség, amely alatt már harmadszor omlik össze a fogadási rendszer két év alatt ( a lóvét meg nem fizetik vissza aznap, hiába jött el valaki vidékről Pestre).


Igen, akkor is megérdemeljük, mert szeretjük Overdose-t, sőt imádjuk minden porcikájáig, mert fantasztikus és csodálatos. Ő az aki feloldást ad bűneinkre, és hálaként szabadságot veszünk ki  június 16-ára - most tutti  nem egy politikai évforduló miatt - hanem azért, mert, szurkolnunk kell Dózinak, hogy nyerjen a Royal Ascot meetingen is, vagy még májusban Haydockban, vagy ősszel Párizsban hivatalosan is, esetleg ha eljut Los Angelesbe a Seabiscuit filmből ismert Santa Anita Parkba, ott is ünnepelhessünk, bárhol is fusson a világon. Mert ő lesz az új "Puszkasz" vagy a Hungarian Globetrotter vagy a magyar Seabiscuit.
"Gyerünk barátaim, szurkoljunk együtt, hajrá Overdose, hajrá magyarok!"

Kép A fényképet Patyus Ferenc (Fecó) készítette, kb. 550 méterrel a cél előtt.
Elképesztő fotósbravúr, éppen lencsevégre kapta azt a pillanatot, amikor Overdose bal első lábáról leválóban van a patkó, de így is nyert 8 hosszal Spinning Crystal előtt.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

oké, oké :)

(Mister_Joice, 2010.03.18 16:17)

kedves szerkesztő!
igazad van, én az esemény után majd'egy évvel írtam ide a magamét, ráadásul a cikk egyetlen mondatára reagáltam, aminek valóban semmi köze Overdose-hoz.
annak nagyon örülök, hogy április végén újra írsz a lóversenyről (már csak 17-et kell aludni és kezdődik a szezon!!!), még akkor is, ha esetleg olyat írsz benne, amivel esetleg nem értek majd egyet. :)
ami pedig Overdose-t illeti, talán már csak bő két hónap és írhatsz a visszatéréséről is.

Válasz:

(szerkesztő, 2010.03.09 19:48)

Kedves Mister Joice!
Ez a cikk akkor a magyar lóversenyzés egyik legfelemelkedőbb pillantában íródott, átérezhetnéd gyónáshoz, megbocsátáshoz való jegyeket. Ezért nem tartom illendőnek az Összefogás Egyesület régebbi és újabb hibáit összekeverni Overdose emlékével.
Lesz majd cikkem a lóversenyről április vége felé, inkább majd akkor kifejtem a véleményem.

Jó irányba haladunk

(Mister_Joice, 2010.03.01 15:27)

ha már a lovi jövője szóba került, egy aránylag friss hír: http://www.lovasszovetseg.hu/index.php?page=126

nolto69@vipmail.hu

(Mister_Joice, 2010.03.01 13:48)

kedves szerkesztő,
egyrészt nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra, annak pedig még annál is jobban, hogy itt lóversennyel foglalkozó írásokat találtam. az írások tetszenek is, egyetlen megjegyzés kivételével.
az összefogás egyesületről van szó, amelyet kamuszervezetnek nevezel, illetve azt írod, hogy szédíti a az embereket. megnyugtatlak, az összefogás egyesület nem kamuszervezet és nem szédít senkit. 2008 tavaszán már a Kincsem Park kiürítését tervezték, mikor az egyesület aláírásgyűjtésbe kezdett a park megmentése érdekében. a petíciót több, mint 15 ezer ember írta alá, ami keresztülhúzta a döntéshozók azon tervét, hogy csendben bezárják, majd értékesítik a parkot. az egyesület ezzel még nem elégedett meg, ugyanis a 2008-as galopp derby előtt egy demonstrációt szervezett, amiről minden vezető média tudósított. külön köszönet Fábry Sándornak, a demonstráción elmondott beszédéért és az utána általa szervezett figyelemfelkeltő performance-ért!
közben folyt a háttérmunka, az egyesület kidolgozta koncepcióját a lóversenyzés megmentése érdekében: http://www.scribd.com/doc/9786230/Koncepcio2008
az, hogy azóta eltelt másfél év és még miden úgy megy, mint eddig, az nem az egyesület hibája. civil szervezetként az egyesület nem tudja eltávolítani a jelenlegi vezetést, nincs ráhatása arra, hogy lecseréljék a fogadási rendszert, hogy emeljék a szolgáltatás színvolnalát, stb... többektől én is kaptam bőven a szemrehányást, hogy nem csinálunk semmit, hogy sokkal radikálisabban kellene fellépnünk (alapító tagja vagyok az összefogás egyesületnek). azonban a lehetőségeink korlátozottak. civil egyesületként demonstrációkat szervezhetünk (csatlakoztunk a dunakeszi civilek tiltakozásához a téli pályával kapcsolatban, csatlakoztunk most télen az ügetős demonstrációhoz), vagy nyilatkozhatunk (tavaly a Madonna koncert kapcsán) és ezzel ki is merítettük lehetőségeinket.
megértem én, hogy sokan keveslik ezeket, de meg kell érteni, hogy a lehetőségeink végesek.
talán nem elég látványos az egyesület munkája, de létezünk és úgy gondolom, hogy - Overdose mellett - az egyesületnek is szerepe van abban, hogy még futnak a lovak a Kincsem Parkban.
ami pedig a jövőt illeti, én úgy látom, hogy van okunk bizakodni. az idei év még a túlélésről fog szólni, de év közben elkezdődhetnek azok a változások, amelyek újra felfelé ívelő pályára állítják a magyar lóversenyzést.
csak egy kis türelmet kérek.... :)

jó hír

(szerkesztő, 2009.05.18 16:55)

tegnap voltam lóversenyen, és istállókörökból azt mondták,hogy javult az állapota a patagyulladásból

hajrá!

(rebeka, 2009.05.07 22:00)

ez naon cuki ló nem nézné ki senki belőle hogy milyen csodaló minden versenyét megnéztem remélem méltó utódja lesz kincsemnek sőt még jobb hajrá Dózi!