Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hazudott a Magyar Nemzeti Bank

2008.10.14

Már nem értettem a Nemzeti Bankot akkor sem, amikor tavasszal bejelentették, hogy ki akarják vonni a papír 200 Ft-ost a forgalomból, miközben jó pár éve az Euro bevezetéséről beszélünk, akkor ezeknek fösvény bürokratáknak van idejük, pénzük és energiájuk  új 200 Ft-os pénzérme bevezetésére.

Először még azt hittem, az előlapon szereplő Károly Róbert portréját megtestesítő személy -Koltai Ferenc - nyilvánosságra kerülése jelent valamilyen biztonsági kockázatot. Még nyáron is meg voltam nyugodva, mikor Listár Dániel az MNB kommunikációs szakértője azt ígérte, hogy a bevezetésre kerülő alternatívák között az eddig a bankó hátoldalon szereplő Diósgyőri Vár is rajta lesz, és majd interneten és SMS-ben lehet majd szavazni róla. Biztam benne, hogy mint eddig számos alkalommal, a miskolciak - pártállástól függetlenül - összefognak és megnyerik az ilyen szavazásokat.

Sajnos a Nemzeti Bank csúnyán hazudott és becsapta a Borsod megyeieket és miskolciakat. Az MNB honlapjára felkerülő http://forint.hu/engine.aspx?page=szavazas weblapon nincs rajta a diósgyőri vár. A város közvéleménye csalódott , már el is nevezték az új érmét pesti kóbipénznek, a legismertebb megyei portálon meg az alcímben szereplő közönséges jellegű neveket ajánlják a fővárosi méltóságos nagyuraknak, valamint több helyi kereskedő ígérgeti, hogy nem fogják elfogadni az új pénzérmét (?).

Kicsit eltúlzottak az első reakciók, de azért mindez elkerülhető lett volna, ha nem szüntetnék be a papír 200-ast, amikor ettől sokkal kisebbértékű pénzek (pl. amerikai 1 dolláros) reneszánszukat élik, de ha átruccanunk észak szomszédunkhoz ott a 10 és 20 koronás is fizető eszköz.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.