Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szarvasi időközi választás 1.forduló tippje és eredménye

2010.09.18

4 jelölt indul, de pályázott egy ötödik is, egy külföldön élő vállalkozó (Fadgyas Sándor Péter), de neki nem sikerült összeszednie a kopogtatócédulákat. Sajnos nem tudtam helyi információkat közvetlenül beszerzni, mivel Békés megye valahogy kimaradt az életemből, hiszen akkor jártam ott utoljára, mikor országos tanulmányi versenyen vettem részt.

Fidesz azt a Dankó Bélát indítja, aki 1999 óta polgármesterként irányítja Kondoros nagyközséget, és több ciklus óta tagja a megyei közgyűlésnek is. Egyébként a választó körzet települései közül a 4600 választópolgáros Kondoroson legnépszerűbb a Fidesz.
A Jobbik jelöltje Samu Tamás Gergő, politológia szakos hallgató a Pécsi Tudományegyetemen, korábban Szegedi Csanád európai parlamenti képviselő belföldi asszisztenseként dolgozott. A Jobbik Szarvason és Békésszentandráson 33% fölött áll.
A szocialisták részéről Földesi Zoltán indul, aki korábban három cikluson át megyei listán képviselte pártját a parlamentben. 
Az LMP részéről Fonád Zoltán szarvasi tanár indul. Tavasszal még nem tudott elég cédulát gyűjtenie, de most sikerült, annak ellenére, hogy a pártja számára mindenképpen nagy buktára sikeredett a mostani önkormányzati választás logisztika tesztje, hiszen az LMP csak 4 megyében tudott listát állítani, és számos megyei jogú városban hiányos felállásban áll starthoz. Érdekesség, hogy az LMP tavasszal a körzet második legnagyobb városában - a 20 szavazókörös Gyomaendrődön- jelölt hiányában is 8%-ot hasított (az egész körzetben 5,25%-ot).

Az idén tavasszal a Fideszes Domokos László már az első fordulóban megnyerte 56,2 százalékkal a választást. A második helyen Samu Tamás Gergő végzett 26,7 százalékkal, míg harmadik helyezést 17,1 százalékkal Földesi Zoltán ért el. Több jelölt akkor nem volt. Mind az EU és mint az országgyűlési választáson a három nagy párton kívűl a kicsikre cca 8% szavazott. Ebből Domokos László a népszerűsége okán kb. 5,5%-ot szerzett még a pártja listás eredményéhez. A Jobbikhoz itt nem csatolódtak LMP-s (és MDF, CM) szavazatok, mint Borsod megyében, a lista és az egyéni eredménykülönbsége ezrednyi. Az MSZP tavasszal listán 14,84%-ot ért el, ami így is 1% javulás az EU választáshoz viszonyítva.

Tippem:
Fidesz 49%
Jobbik 25%
MSZP 18%
LMP 8%

Részvételi arányra nem várok 30% fölötti eredményt, így ebben a piciny 37 ezres országgyűlési körzetben 10-11 ezer szavazat várható az első fordulóban.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Megroppant a Jobbik?

(Gado, 2010.09.20 09:19)

Mejdnem lefeleződött a Jobbik eredménye, de még semmilyen elemzést nem olvastam egyik honlapon sem.
Érdekes, hogy nem csap le rá a baloldali média.

Mai végeredmény

(szerkesztő, 2010.09.19 21:13)

18,73%-os (6912 szavazat) részvétel mellett a Fidesz a vártnál fölényesebben nyert, ismétlés két hét múlva:
1. Dankó Béla (Fidesz) 4541 voks 65,70%
2. Samu Tamás Gergő (Jobbik) 994 voks 14,38%
3. Földesi Zoltán (MSZP) 967 voks 13,99%
4. Fonád Zoltán (LMP) 410 voks 5,93%

A tempó nem változott

(szerkesztő, 2010.09.19 15:55)

Délután 15 óráig 12,54%-a szavazott a választópolgároknak, estére 17-18% várható.

alacsony a részvétel

(szerkesztő, 2010.09.19 10:14)

Pesszimista hozzáállásomat is megcáfolva nagyon alacsony lesz a mai részvételi arány, mivel 9 óráig csak 2,61% ment el szavazni, ami nem sok jót sejtet a napvégére (várhatóan 16-20% közelében).