Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Budapest 20.sz.vk. (XIII.kerület, Angyalföld)

2010.01.20

Kép

Valamikor főiskolás éveim alatt én is laktam ebben a választókörzetben (egy félévet albérletben), a Reiter Ferenc utcában a Béke tér közelében, ezért ehhez közeli időponttal kezdeném ezt a cikket. A nevek miatt is érdekes 1990-es 1.fordulónál, akkor Rajk László (SZDSZ) győzött, a közelmúltban elhunyt, egyik legbecsületesebb MDF-es, Beke Kata volt a második (24,93%), ifj.Marosán György az MSZP színeiben 15,29%-al volt a harmadik, míg a későbbi kisgazda miniszter, Győriványi Sándor 7,94%-al negyedik.

Azután 1994 óta csak  MSZP győzelmek. Sőt mióta a mostani szocialista jelölt indul, 56-57%-os győzelmek az első fordulóban. A Fidesz legjobb eredménye a 2006-os 27%, míg a MIÉP 98-ban ért el 12%-ot ebben a körzetben.

A 2009-es EP választáson ebben az országgyűlési körzetben 40332 választópolgárból 15889 szavazott érvényesen, ami közel 40%, így az országgyűlési választás 1.fordulója feltehetően érvényes lesz. Az Uniós választás párteredményei:
FIDESZ-KDNP 6445 voks 40,67%
MSZP 4568 voks 28,82%
Jobbik 1957 voks 12,35%
MDF 1172 voks 7,39%
LMP 865 voks 5,46%
SZDSZ 619 voks 3,91%
Munkáspárt 185 voks 1,15%
MCF Roma Összefogás 41 voks 0,26%

Az MSZP most is Tóth Józsefet indítja, aki mellett az is szól, hogy 1994 óta a kerület polgármestere, és elmondható, hogy különösebb botrányok nélkül rendben folynak a dolgok helyben, szépen épül és csinosodik a választókörzet. A FIDESZ-KDNP új jelöltet índít, egy 32 éves szociológust, Spaller Endrét, aki azon kevés jobboldali politikusok egyike, akik ebben a kerületben az elmúlt 16 évben önkormányzati egyéni körzetben tudtak nyerni.
A Jobbik jelöltje Csender Tamás lesz, várhatóan az MDF és az LMP is összefogja szedni a cédulákat, de még nem tudjuk a jelöltjeik nevét.

Tipp az első fordulóra: Fidesz 36,5%, MSZP 34%, Jobbik 14,5%
Hasonló mint a másik XIII.kerületi körzet (19.ovk.), kicsivel kevesebb tartaléka van az MSZP-nek a kis pártok táborában, de olyan jelöltje van, aki a Fidesztől is vehet el tizedeket.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Az 1.forduló végeredménye

(szerkesztő, 2010.04.12 01:22)

1. Tóth József (MSZP) 11976 voks 44,71%
2. Spaller Endre (FIDESZ-KDNP) 9742 voks 36,37%
3. Vári György (LMP) 2683 voks 10,02%
4. Csender Tamás (Jobbik) 2384 voks 8,90%

Hivatalosan 4 jelölt indul:

(szerkesztő , 2010.04.09 15:49)

Spaller Endre (FIDESZ-KDNP)
Tóth József (MSZP)
Csender Tamás (Jobbik)
Vári György (LMP)